Levél megyénk képviselőinek
„Pangás“ – nyílt levél Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselőinek

 Tisztelt képviselő úr/asszony! 

 

 147.443 Forint! 

 

Ennyi volt a havi nettó átlagkereset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2018. I. negyedévében. Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tette közzé. Sajnos ezzel megyénk az abszolút sereghajtó az országban. Hajdúban, Borsodban, de még a sokszor lesajnált Nógrádban is jobban keresnek az emberek, mint nálunk – hogy Komárom-Esztergom vagy Győr-Moson-Sopron megyéről már ne is beszéljünk. Az országos nettó átlagkereset 184.705,- Ft. A szabolcsiak tehát ennek a 80%-át keresik.

Ez sajnos azt jelenti, hogy hazánk keleti megyéje – a mi szűkebb pátriánk - súlyos lemaradásban van. A statisztikai hivatal adataiból kiderül, hogy amellett, hogy keveset keresünk, nálunk az egyik legmagasabb a munkanélküliségi ráta is (9,2%). Ennél csak a nyugati országrész ’szegénymegyéje’, Somogy munkanélküliségi adata rosszabb (9,3%). Nekik viszont legalább annyiból jobb a helyzetük, hogy a havi nettó átlagkeresetük 27.000 forinttal magasabb a miénknél.

Félreértés ne essék, nem sajnáljuk tőlük! Egyetlen más megyében vagy épp a fővárosban élő munkavállalótól sem sajnáljuk azt, amit megkeres. Ám felháborítónak érezzük, hogy megyénk az ország sereghajtója! Más szavakkal mondva: hogy egy szegény ország legszegényebb megyéje lettünk!

Hogy legyen mivel összevetni a fenti adatokat, nézzük meg, hogyan álltunk 2010. I. negyedévében, mielőtt a Fidesz átvette a hatalmat szerte az országban. Az adatok szintén a KSH-tól valók.

2010-ben megyénkben a havi nettó átlagkereset 108.446,- forint volt, ami az akkori országos átlagnak szintén a 80%-át tette ki. Nem mellesleg abban az időben szintén ez volt a legalacsonyabb átlagkereset az országban. A munkanélküliségi ráta pedig 20 % volt, aminél csak Nógrád állt rosszabb helyzetben a maga 20,2%-os mutatójával.

Elmondhatjuk tehát, hogy a világgazdasági válság közepette, 2010-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők keresték a legkevesebbet, az országos átlag 80%-át, valamint ezüstérmesek voltunk a munkanélküliségi rátát tekintve. Nyolc év fideszes kormányzás után 2018-ra sikerült eljutnunk oda, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők keresik a legkevesebbet, az országos átlag 80%-át, és ezüstérmesek vagyunk a munkanélküliségi rátát tekintve.

És, hogy szélesebb kitekintésben is megnézzük, hogy léptünk-e előrébb ebben az időszakban, érdemes megnézni az Európai Statisztikai Hivatal adatait arról, hogy az egyes régiók az egy főre jutó GDP tekintetében hol állnak az EU-átlaghoz képest. A mi esetünkben az Észak-Alföld régió adatait vizsgáltuk meg 2008-ból és 2016-ból (a legkésőbbi elérhető adat a 2016-os, és itt ugyanúgy nyolc évet vizsgáltunk). Eszerint 2008-ban a megyénket is magában foglaló régió az EU-átlag 26%-án állt az egy főre jutó GDP-t tekintve. Ez 2016-ban 25%-ra csökkent. Ezzel a magyar régiók közül megint sereghajtó.

Ha a fenti adatokra tekintünk, akkor erre nincs jobb szó, mint a ’stagnálás’ – kádári terminológiával élve:pangás. Ezt köszönhetik tehát az itt élők ennek a kormánynak. Nyolc év alatt!

A számok nem hazudnak: a Fidesz ugyanúgy képtelen mit kezdeni ezzel a megyével, mint az előző garnitúra – feltehetően őket sem véletlenül zavarták el az országgyűlési választásokon a szavazók annak idején. Az itt élő emberek egy tapodtat sem tudtak közeledni az országos átlaghoz. Arányaiban pontosan ugyanolyan szegények vagyunk, mint a válság közepette, nyolc év „szoci rombolás” után. Az itt élők számára így a Fidesz nyolc éves kormányzása egy fikarcnyival sem jobb, mint a szocik nyolc éves kormányzása volt.

A fentiek tekintetében ezért szeretnénk feltenni Önnek, mint megyénk fideszes képviselőjének az alábbi kérdéseket:

  • a fenti számok ismeretében eredményesnek ítéli-e a Fidesz vezette kormány tevékenységét megyénkre vonatkozóan?

  • eredményesnek ítéli-e saját munkáját, amelyet megyénkért végzett? (amennyiben Ön még nem volt képviselő az előző ciklusokban, kérjük értékelje elődje tevékenységét!)

  • az elmúlt nyolc év alapján Ön szerint mivel magyarázható, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tartósan leszakadt? Ön szerint kit terhel ezért a felelősség? Ön szerint kinek kellene lemondania?

  • mit kíván Ön tenni megyei képviselőtársaival egyetemben, hogy a fenti, adatokkal alátámasztott helyzet 2022-re megváltozzon?

 Kérjük, megtisztelő válaszát 2018. szeptember 30-ig küldje el nekünk!

Nyílt levelünket bejegyzésként elhelyezzük a Momentum Mozgalom nyíregyházi helyi szervezetének blogján. Amennyiben válaszát elküldi nekünk, azt változatlan formában közölni fogjuk a bejegyzésnél, hogy olvasóink Nyíregyháza-szerte megismerhessék az Önök álláspontját is!

k1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nyiregyhaza2019.blog.hu/api/trackback/id/tr6314220899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Momentum Nyíregyháza

Nyíregyházát érintő lapszemle, kiemelt hírek. A neten fellelhető, városunkkal kapcsolatos, helyben elhallgatott hírek.

Kategóriák